A család érték

Happy family

Happy family

Rólunk

2017. március 24. - Happy Family

A Happy Family blog szlogene A CSALÁD ÉRTÉK, és valóban ez az üzenet mára még fontosabb, mint akár 10-20 éve, így küldetésünknek tartjuk az örökérvényű családi értékek védelmezését.

A Happy Family című blogon keresztül is szeretnénk hidat biztosítani tapasztalt szakértőink, szerzőink és a  családok között. A Happy Family blog különlegessége, hogy szerzői maguk is családban élnek, házasok és gyerekeket nevelnek, így nemcsak kívülálló szakértőként látják a témákat, hanem ők is benne mozognak ebben a közegben, így szavuk mindenképpen hiteles.

happy_family_rolunk.jpg

A csapat

 

Szívesen úszunk szemben az árral, és ennek hangot is adunk hetente frissülő posztjainkban.

Célunk, hogy Olvasóinkkal akár személyesen is találkozzunk rendezvényeinken, beszélgessünk, és kreatív ötletekkel építsük tovább a közösséget. Nyitottak vagyunk a kommunikációra, szeretettel várunk, minden építő ötletet, észrevételt, kezdeményezést, ami a témáinkat érinti. Véleményetek fontosságát hangsúlyozzuk Szakértőink és Partnereink felé is, így ötleteitek, meglátásaitok valóban hozzáadott értékek lehetnek, számítanak. Témajavaslataitokat is szeretettel várjuk!

Örömmel várunk tehát Titeket  itt a blogon, de web, - insta,- , facebook és pinterest oldalainkon, és egyéb rendezvényeinken is kövessetek minket! Ragadjatok billentyűzetet és írjatok a info@happyfamily.hu-ra!

A szerkesztőség

A bejegyzés trackback címe:

https://happyfamily.blog.hu/api/trackback/id/tr1612367383
süti beállítások módosítása